Megnyitja a legfejlettebb modelljeit a Google: fontos áttörés jöhet a tudományban Európában

A Google bejelentette, hogy a legfejlettebb mesterségesintelligencia-modelljeit 200 európai kutató számára teszi elérhetővé, amivel az európai tudományos versenyképesség erősítését kívánja elősegíteni.

A Google DeepMind és az Alphabet felhőszolgáltatója, a Google Cloud a dublini mesterségesintelligencia-csúcstalálkozón jelentette be, hogy

akár 200 európai kutató kaphat közvetlen hozzáférést a vállalat élvonalbeli modelljeihez.

A kezdeményezés részeként a cég 3 millió dollár értékű számításikapacitás-kreditet is felajánl a résztvevő kutatócsoportoknak.

A program keretében a szakemberek többek között olyan tudományos eszközökhöz férhetnek hozzá, mint az AlphaFold 3, a WeatherNext, az AlphaGenome, az AlphaEvolve és az AlphaEarth Foundations.

A Google közleménye szerint a kezdeményezés célja az európai innováció felgyorsítása az infrastrukturális erőforrások és a legmodernebb technológiák közvetlen biztosításával. A vállalat hangsúlyozta, hogy az együttműködés révén a kutatók hatékonyabban dolgozhatnak olyan összetett kihívásokon, mint a szélsőséges időjárási jelenségek előrejelzése vagy a molekuláris szerkezetek feltérképezése.

Tovább a cikkre: portfolio.hu