Fekvőtámaszozik a Boston Dynamics legújabb humanoid robotja

A bonyolult mozdulatsort magától értetődő természetességgel hajtotta végre, ezzel a Boston Dynamics ismét bizonyította, hogy élen jár az emberi mozgás utánzásában és a robotika határainak feszegetésében.

A cég legújabb videójában a teljesen elektromos új Atlas nyolc fekvőtámaszt hajt végre, mintegy „bemelegítésként” a munka megkezdése előtt. Az Atlas hidraulikus változatát már korábban is láthattuk különféle mutatványokat végrehajtani, a hátraszaltótól a táncon és a parkouron át az eszközök cipeléséig, ám az új változat egyértelműen új szintet képvisel.

A mostani videó alaposan kihangsúlyozza a robot atletikus intelligenciáját, különösen akkor, amikor Atlas lenyűgöző könnyedséggel megy át álló helyzetből fekvőtámasz pozícióba, majd onnan vissza. A felvétel nemcsak a látvány kedvéért született, hanem azért is, hogy megvillantsa a Boston Dynamics új elektromos aktuátorainak erejét – írja a cég közleményére hivatkozva a The Robot Report.

A vállalat szerint az új elektromos Atlas amellett, hogy erősebb, szélesebb mozgástartománnyal rendelkezik, mint a korábbi hidraulikus verzió. Ez a változat idén áprilisban debütált, miután az előzőt – ami 15 év fejlesztés eredménye volt – nyugdíjazták. Bár a Boston Dynamics a humanoid robotok fejlesztésében szinte minden más céget megelőzött, a hidraulikus Atlas sosem készült kereskedelmi forgalomba.

A cég kutatási platformként tekintett a korábbi humanoid robotra, ami lehetővé tette a Boston Dynamics számára, hogy tesztelje, meddig tolhatók ki a kétlábú robotok képességei, és milyen korlátaik vannak például mozgástartomány, méret és energiafelhasználás terén.

Mivel az elmúlt néhány évben egyre több humanoid robot fejlesztője mutatta be saját üzleti célú modelljét (megjelent az Agility Robotics Digitje, az Apptronik Apollója vagy a Figure AI Figure 02-je, hogy csak néhányat említsünk, amit már raktárban vagy gyártósoron is tesztelnek), csak idő kérdése volt, hogy a kutatási téren élen járó, de kereskedelmi sikert az Atlasszal eddig nem arató Boston Dynamics is frissíti a robotot, hogy annak új verziója a piacon is megjelenhessen. A cég bejelentette, hogy jövőre megkezdi az elektromos Atlas tesztelését az anyavállalat Hyundai-jal, illetve néhány kiválasztott partnerrel. Az Atlas a jelek szerint készen áll arra, hogy új korszakot nyisson a humanoid robotika világában.