Az államok egyre jobban beleszólnak abba, hogy a polgáraik milyen tartalmakat oszthatnak meg és fogyaszthatnak az interneten. A legdurvább diktatúrák képesek már szinte totálisan korlátozni a szólásszabadságot a világhálón. Ezekben az országokban a legsúlyosabb a helyzet.
A Freedom House arról számolt be a múlt héten, hogy Mianmarban szinte megszűnt az internetszabadság. Ebben az országban már olyan rossz állapotban van a világháló szabadsága, mint Kínában, ahol eddig minden évben a legrosszabb volt. A korábban Burmaként ismert államban három évvel ezelőtt magához ragadta a hatalmat egy katonai junta, és ezen rövid idő alatt az új vezetés totálisan átvette az ország hálózatai felett az irányítást is. A rezsim tömegesen megfigyeli és cenzúrázza a polgárok tevékenységét.
Habár Nyugaton sokáig tartotta magát a nézet, amely szerint az internetet egyszerűen nem lehet korlátozni, több diktatúra is bebizonyította már, hogy ez bizony lehetséges. A szabad médiát alapvetően is üldöző rezsimek immáron az online térben is le tudtak csapni minden, számukra nem tetsző véleményre.
Az elnyomó rendszereknek van is okuk félni, az internet hatalmi tényező. Az utóbbi 15 évben több forradalom is online térből indult ki – elég csak például az arab tavaszra gondolni. A korábban említett Mianmar pedig csak egyike azoknak a helyeknek, ahol a hatalomgyakorlók évről évre szűkítik az internethez való hozzáférést. Bemutatjuk a Freedom House idei kutatásában az internetszabadság szempontjából legrosszabb helyet elfoglaló 10 országot.
Kína, az internetcenzúra királya
A Mianmarral szomszédos Kína eddig minden évben az utolsó helyet foglalta el a Freedom House internetszabadság-rangsorában, leginkább azért, mert a kommunista állampárt volt az első valaha, amely képes volt cenzúrázni a világhálót. Peking az utóbbi 26 évben erre a célra építette fel a találóan elnevezett „kínai nagy tűzfalat”, ami egy összetett cenzúraprogramot takar.
Kínában a kormány kulcsszavak segítségével blokkolja minden olyan információ beáramlását az országba, amely a pekingi vezetés hatalmára veszélyt jelenthet. A „nagy tűzfal” elsősorban nem a polgárok belső megfigyelésére szolgál – ezt a feladatot a kiberrendőrség végzi –, hanem arra, hogy a kínaiakhoz egyáltalán ne jusson el semmilyen információ a világ szabadabb feléről.
Kína blokkolja a Wikipédia, az összes Google-szolgáltatás – köztük a YouTube –, az X és a többi nagy közösségi oldal elérését, valamint az olyan üzenetküldőkét is, mint a WhatsApp és a Facebook Messenger. A tiltólistás oldalaknak és appoknak Peking létrehozta a rezsimkompatibilis verzióit. Az országból csak ezek érhetők el. A platformokon a kínai kommunista párt totális kontrollt gyakorolhat a tartalom felett.
Erről az erősen cenzúrázott internetről a kínaiak nem tudnak „kijönni”, ugyanis a VPN-szolgáltatások illegálisak az országban. A VPN (Virtual Private Network) egy technológia, amellyel az internetfelhasználó titkosíthatja a tevékenységét az interneten, és elérhet olyan weboldalakat, amelyek az adott országban blokkoltak. Az internetet szabályozni és felügyelni kívánó kormányok, szervezetek általában ezt a szolgáltatást szokták először betiltani vagy szabályozni, általában azzal az indokkal, hogy a VPN-szolgáltatások hátráltatják a kiberbűnözők elleni fellépést.
Vietnámban a politikusok törékeny egója a szervezőelv
Vietnám némileg hasonlít Kínára, az online térben illegális bármilyen ellenzéki magatartás. A kormány ezt a hálózat esetenkénti leállításával szokta szigorúan hangsúlyozni. Azonban ehhez az eszközhöz csak a legvégső esetben nyúlnak. A délkelet-ázsiai országban úgy néznek ki az online tér mindennapjai, hogy a kormányzati szervek az online híreket cenzúrázzák, a weboldalak – például a Facebook és a YouTube – tartalmát pedig manipulálják.
A The Washington Post pedig tavaly azt is kiderítette, hogy ez a manipuláció hogyan zajlik. A vietnámi kormány például megzsarolta a – Facebookot és az Instagramot üzemeltető – Metát, hogy csak abban az esetben működtethetik tovább az országban a közösségi oldalaikat, ha hozzájárulnak a kommunista párt cenzúrájához. Zuckerbergék engedtek a nyomásnak, és elfogadták, hogy a Hanoi által meghatározott feltételek mentén jelenjenek meg az országban tartalmak. Emiatt azóta a vietnámi Facebook közösségi irányelveiben van egy tételes lista, hogy mely kommunista politikusokat nem szabad sértegetni.
Mindez azt jelenti, hogy Vietnámban a nyugati vállalatok saját kezűleg cenzúrázzák a kommunista párt elvárásainak megfelelően platformjaikat, mégpedig azért, hogy a piacon maradhassanak.
Irán gyakran kihúzza a dugót
Iránban a teokratikus rezsim kevésbé szofisztikált módszerekkel cenzúrázza a világhálót, mint Kína vagy Vietnám. Általában ha a kormány szempontjából kezd forróvá válni a talaj, akkor egész egyszerűen lelövik az internetet vagy az internet bizonyos részeit: leállítják a telekommunikációs szolgáltatókat. Így történt ez a 2019-es, majd a 2022-es zavargások idején is.
Az irániak 88 százaléka internetfelhasználó, így annak ellenére, hogy a kormány sok weboldalt blokkol, még így is ki tudnak alakulni rendszerellenes szervezkedések.
Ezekben részt venni nem életbiztosítás. Iránban ugyanis számos törvény szigorúan korlátozza az online beszédet, és kemény büntetéseket szab ki azokra, akik szándékosan semmibe veszik a korlátozásokat, vagy véletlenül magukra vonják a hatóságok figyelmét. Például az interneten kritizálni a rendszert bűncselekmény, de semmi olyat sem szabad közölni, ami az iráni vezetés önkényes jogértelmezésében „ellentétes az iszlámmal”. Iránban szintén a törvény tiltja a VPN használatát, a kiváltságosok viszont kaphatnak az államtól egy jogosítványt, amely felhatalmazza őket a használatra.
Pakisztánban a cenzúra sem működik
Az előbbiekben felsorolt országokhoz képest Pakisztán nem egy klasszikus értelemben vett diktatúra. A dél-ázsiai országban a civil és a katonai politikai elit nem nagyon tudja eldönteni, hogy a hatalom lényegi része valójában melyiküknél összpontosul. A pakisztániak internet-hozzáférésében ezért a legnagyobb korlátozó tényező nem maga a kormány, hanem az, hogy az állam diszfunkcionalitása miatt az infrastruktúra annyira alulfejlett és rosszul finanszírozott, hogy rendszeresen gajra megy.
Ennek ellenére előfordult már olyan is, hogy a pakisztáni vezetés precíziós támadást indított az ellenzékkel szemben. A kormány tavaly például korlátozta az internet-hozzáférést és blokkolta a közösségimédia-platformokat azokon a napokon, amikor az ellenzéki Igazságos Pakisztánért Mozgalom (PTI) virtuális gyűléseket tartott a választások előtt.
Azonban amit a katonai elit kifejezetten nem néz jó szemmel, ha őket vagy családtagjaikat valaki kritikával illeti az interneten. A hadsereg magas rangú tisztjei – befolyásukat kihasználva – gyakran elérik, hogy az ország rágalmazásról szóló törvényeivel a bíróságok elítéljenek olyan felhasználókat, akik nekik nem tetsző véleményt fogalmaztak meg.
Aki ilyen kihágásokat követ el, általában súlyos pénzbüntetésre számíthat, nyilvánosan bocsánatot kell kérnie, majd felfüggesztik a közösségimédia-fiókját. Azonban ugyanúgy, ahogy a telekommunikációs infrastruktúra, az állam cenzúrája sem működik hatékonyan – ami kiterjed az iszlám erkölcsnek nem megfelelő dolgokra is –, ezért rengetegen ki tudják játszani.
Kubában alig interneteznek, de még azt is szigorú keretek közt
Az, hogy egy országban alulfejlett a telekommunikációs infrastruktúra, még önmagában nem jelenti azt, hogy a hatalom megfigyelőrendszere ne lehetne éber és hatékony. Pakisztán ellenpéldája Kuba. Az ország lakosságának csak 18 százaléka fér hozzá a világhálóhoz, és azok, akiknek van, általában rendkívül lassú és megbízhatatlan internetkapcsolatot tapasztalnak. A karibi szigetország kormánya mégis képes az internetet erősen cenzúrázni és felügyelni. Bár a nyugati közösségimédia-oldalakat még nem tiltották le, az állam folyamatosan megfigyeli, hogy ki és mit csinál ezeken.
Etiópiában a belső konfliktusok az internetet is érintik
Az internet-hozzáférés terén elért csekély mértékű infrastrukturális javulás ellenére Etiópiában továbbra is az egyik legalacsonyabb az internetezők aránya (nagyjából a korábban említett Kubáéhoz hasonló). A világ egyik legszegényebb országának kormánya ráadásul rendszeresen blokkolja a teljes internetet és a mobilhálózatot olyan régiókban, ahol lázadó csoportok tevékenykednek. Etiópia nagyjából bemutatja a belső-afrikai országok általános helyzetét is az internettel kapcsolatban: nemigen van hálózat, de ha van, a kormány akkor is bármikor elvághatja a hozzáférést.
Oroszországban a hatalom ökle a világhálón is lecsap
Oroszország már 12 éve hatékonyan cenzúrázza az internetet, az internetszabadság állapota rettenetes. Az Ukrajna elleni invázió kezdete óta pedig a Kreml még durvábban korlátozza az online teret, és az állami megfigyelés eszközévé tette a világhálót – az orosz hatóságok újabban már hozzáférnek az állampolgárok mobiltelefonjainak helyadataihoz is.
Moszkva rengeteg nyugati weboldalt blokkol vagy részlegesen cenzúráz. A Putyin-rendszer sajátossága, hogy még a mai napig próbálja azt a látszatot fenntartani, hogy az orosz államban minden valamilyen demokratikus intézményrendszer keretében zajlik, vagyis az internet korlátozásának vannak racionális okai, nem csak a rezsim hatalomféltése.
Ennek egyik jogi mérföldköve volt, hogy Vlagyimir Putyin elnöksége tavaly hozatott a Legfelsőbb Bírósággal egy döntést, mely szerint az „LMBTQ-propagandát terjesztő weboldalakat” blokkolni lehet. Azonban ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy az ítélettel szinte bármilyen weboldal tiltható az Orosz Föderáció területén, amit a Kreml valamilyen okból kényesnek tart.
A háborút kihasználva Putyin rezsimje rengeteg olyan új szabályozást is bevezetett, amivel nemcsak a weboldalak, de a felhasználók szólásszabadsága is korlátozhatóvá vált. Az „orosz hadsereg lejáratásának vagy az orosz hadseregről való hamis információ közlésének” vádjával eddig közel 1000 orosz internetezőt tartóztattak le a hatóságok, akikre többéves börtönbüntetés vár.
Belaruszban is erős a cenzúra
Belarusz nagyjából az orosz rendszer kicsiben, csupán a szabályozások indoklásában vannak apró eltérések. Lukasenkáék elsősorban nem az „LMBTQ-lobbival” indokolják a cenzúrát, hanem az úgynevezett „szélsőségesek elleni” küzdelem részeként. A korlátozások lényege itt az, hogy Minszk kénye-kedve szerint nevezhet bármilyen weboldalt szélsőségesnek. Amennyiben valakit ilyen oldal üzemeltetésén kapnak, akár 10 évre is börtönbe zárhatják.
A kormány a 2020-as elcsalt választás óta bedarálta a szabad média maradékát mind az online, mind az offline térben. Az országban jelenleg is mintegy 35 újságíró ül börtönben, amely adattal Belarusz még Oroszországot is előzi – habár a teljes képhez hozzátartozik az, hogy Oroszországban az újságírók gyakran merényletek és „szerencsétlen balesetek” áldozataivá válnak még azelőtt, hogy egyáltalán letartóztatnák őket.
Szaúd-Arábiában már halálos ítélet is volt online tevékenység miatt
Szaúd-Arábia szinte minden politikai jogot és polgári szabadságjogot korlátoz. A rezsim a hatalom fenntartása érdekében tömeges megfigyelést alkalmaz, a nőket, a másként gondolkodókat és a kisebbségeket pedig brutálisan elnyomja. Ez tükröződik az online térben is. A közel-keleti ország büszkélkedhet a világ egyik legkevésbé szabad internetével.
A királyságban az internethasználók széles körű cenzúrával, megfigyeléssel, valamint a különböző tartalmakhoz való korlátozott hozzáféréssel szembesülnek. A kormányt bíráló felhasználókat üldözik, egyeseket több évtizedes börtönbüntetésre, egy férfit pedig halálra ítéltek online tevékenysége miatt az elmúlt évben.
Észak-Korea párhuzamos dimenzióban mozog
Észak-Korea olyan szempontból különleges, hogy a közhiedelemmel ellentétben az országban nem cenzúrázzák az internetet. Nincs rá szükség, ugyanis csupán az elit néhány tagja rendelkezik valódi internet-hozzáféréssel – azaz ők férnek hozzá a World Wide Webhez. A lakosságnak pedig egy saját, alternatív webet alkottak, a Kwangmyongot. Az elektronikai eszközök csak ehhez csatlakozhatnak, és a hálózaton Phenjan minden tartalmat kézben tart és megfigyel.
