FaceBoarding: kiderült, lesz-e arcfelismerő technológia a ferihegyi repülőtéren

A repülőtéri utazás egyszerűsítésére, biztonságosabbá tételére és felgyorsítására tervezett biometrikus rendszer lehetővé teszi az utasok számára, hogy kizárólag arcfelismeréssel haladjanak át a biztonsági ellenőrzéseken és kapukon. A FaceBoarding-technológiát jelenleg a 18 év felettiek vehetik igénybe két olaszországi repülőtéren. A Világgazdaság megkeresésére a Budapest Airport úgy felelt: „hasonló rendszer tesztelésének előkészítése a következő időszakban várható” Ferihegyen.

„A Budapest Airport rendszeresen monitorozza és követi a legújabb iparági trendeket, technológiákat, és törekszik bevezetni a legjobb megoldásokat, hogy az utasok számára minél kényelmesebbé tegye a repülőtéri folyamatokat. A korábbi technológiai fejlesztéseknek köszönhetően a laptopok, valamint a nagyobb elektronikai eszközök – például a tabletek, fényképezőgépek vagy hajszárítók – is a kézipoggyászban maradhatnak az átvilágítás során. Továbbá a Budapest Airport már tesztelt olyan technológiára alkalmas CT-berendezéseket, amelyek lehetővé teszik a 10-szer 100 milliliteresnél nagyobb mennyiségű folyadékok hatékony vizsgálatát. A repülőtér-üzemeltető ezen berendezések használatát az 1. Terminál megnyitásával tervezi első lépésben bevezetni” – írta a Világgazdaságnak megküldött válaszában a fővárosi nemzetközi repülőtér. Lapunk arra volt kíváncsi, hogy Ferihegyen is tervezik-e a FaceBoarding névre keresztelt arcfelismerő rendszer bevezetését.

Mi az a FaceBoarding?

A repülőtéri utazás egyszerűsítésére, biztonságosabbá tételére és felgyorsítására tervezett FaceBoarding egy olyan biometrikus rendszer, amely az utasok számára lehetővé teszi, hogy kizárólag arcfelismeréssel haladjanak át a biztonsági ellenőrzéseken és kapukon.

Hogyan működik a FaceBoarding?
Miután bejelentkeztek a járatra, az utasok a repülőtéri kioszkok segítségével mutatják be dokumentumaikat és szkennelik az arcukat. Az erre a célra kifejlesztett applikáció előreláthatólag júniusban fog megjelenni, és az is biztos már, hogy a FaceBoarding igénybe vételéhez előregisztráció szükséges.

Az Euronews úgy tudja, 2025. december 31-ig mindenki saját maga dönthet arról, hogy csak egy vagy az összes járatra regisztrál-e. Ez a technológia igazi „game changer” lehet a légi személyszállításban, mivel az utasok személyazonosságuk igazolása vagy beszállókártya bemutatása nélkül haladhatnak át a kijelölt és beszállókapukon, ezzel jócskán lerövidítve a várakozási időt a reptereken.

Sajtóhírek szerint az új rendszer a francia Thales IT-cég által tervezett biometrikus felismerő szoftvert és a svájci Dormakaba biztonsági kapuit használja majd.

A FaceBoarding lehetőségével egyelőre a 18 év felettiek élhetnek, a tesztelések az olaszországi Milano Linate és Catania repülőtéren zajlanak.

Azok, akik nem kívánják használni az újítást, a megszokott módon eshetnek át a biztonsági ellenőrzésen és beléptetésen.

Lesz-e FaceBoarding Budapesten?
Válaszában a Budapest Airport úgy fogalmazott:

A megkeresésben említetthez hasonló rendszer tesztelésének előkészítése a következő időszakban várható, vagyis az is elképzelhető, hogy a jövőben a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről is FaceBoardinggal, azaz személyazonosító okmány és beszállókártya nélkül utazhatunk.