Önálló életre kelt az Apple Pay, volt, akitől több mint félmillió forintot vontak le

Több olvasónk is jelezte: az Apple Pay váratlanul és teljesen indokolatlanul több tranzakciót is végrehajtott. Úgy tűnik, hogy a levonásokról az Apple tehet. A probléma szinte az összes bankot érinti. Az OTP felvette a kapcsolatot az Apple-lel. Egyik olvasónktól 5 perc alatt 74 tranzakcióval 550 ezer forintot vontak le, a bankja tiltotta a kártyáját.
Több olvasónk jelezte, hogy valami probléma van az Apple Payjel: tömegesen von le pénzeket. Volt olyan olvasónk, akitől kétszer 990, majd még egyszer 1990 forintot vett le a rendszer. Egy másik olvasónk jelezte, hogy egyszer 2390, majd 2990 forinttal terhelték a bankkártyáját.

Olvasónk értesítette az esetről az OTP-t, ahol azt a választ kapta, hogy „százával hívják őket”, és a bank tájékoztatása szerint az Apple-nél történt probléma.

Reagált az OTP
Az OTP Bank megkeresésünkre az alábbi választ küldte: „Információink szerint több bankkártya-kibocsátó kártyáival több banknál tömeges, indokolatlan terhelések történtek. Szakembereink a szükséges intézkedéseket haladéktalanul megtették”.

AZ APPLE-LEL IS FELVETTÉK A KAPCSOLATOT.

Majd levelük végén kiemelték, hogy jelenleg is folyik a helyzet monitorozása, elemzése. „Egyelőre bővebb információt nem szeretnénk adni”.

Egy másik pénzintézet magas rangú banktisztviselője az Indexnek azt mondta, hogy jelenleg nagy erőkkel vizsgálják a probléma mértékét. Ők is számos bejelentést kaptak.

Húsz perc alatt 80 000 forintot vontak le
Szerkesztőségünk e-mail-címére több száz panasz érkezett, igyekszünk mindegyikre válaszolni. Olvasóink az alábbiakról számoltak be:

az Erste-ügyfelek is jelezték a problémát, a pénzintézet azt válaszolta, hogy már több jelzést kaptak az ügyfeleiktől;
volt olyan olvasónk, akitől szerda este 5490 forintot vont le az Apple.
Egy másik olvasónk azt jelezte, összesen négy tranzakció sikeres volt (nagyjából 12 ezer forint értékben) és kettő sikertelen, miután csökkentette a kártyáján a limitet. A bankja neki azt javasolta, hogy ideiglenes tiltsa le a kártyáját.
Egyik olvasónktól 5 perc alatt 74 tranzakcióval 550 ezer forintot vontak le, a bankja tiltotta a kártyáját.

Apple-botrány: Türelmetlen az MNB, felszólította a bankokat

Az MNB az ügyfelek haladéktalan kártalanítására szólítja fel a bankokat szombati közleményében. A magyar jegybank tudomása szerint az Apple a hibás terhelések összegének visszaküldését már megkezdte. A bank kifogásolta a pénzintézetek panaszkezelési gyakorlatát, elfogadhatatlannak tartják az ügyfelek Apple felé terelését.
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) felszólítja a hitelintézeteket, hogy haladéktalanul kezdjék meg az Apple által okozott technikai probléma miatt bekövetkezett jogosulatlan terhelésekhez kapcsolódó kártalanítást. A jegybank erről szóló közleményét szombaton juttatták el az MTI-hez.

Ahogyan arról az Index elsőként beszámolt, szerdán több olvasónk is jelezte, hogy az Apple Pay váratlanul és teljesen indokolatlanul több tranzakciót is végrehajtott. A probléma szinte az összes bankot érintette, az OTP felvette a kapcsolatot az Apple-lel. Egyik olvasónktól például 5 perc alatt 74 tranzakcióval 550 ezer forintot vontak le, a bankja tiltotta a kártyáját.

A magyar jegybank számos egyeztetést folytatott a hazai hitelintézetekkel, a Bankszövetséggel, a kártyatársaságok képviselőivel, valamint az Apple-lel is, és megerősítést nyert azon korábbi információ, hogy valóban technikai hiba okozta a terheléseket, ami az Apple-webáruház nemzetközi bankkártya-elfogadó partnerénél következett be, nincs szó kibertámadásról.

A hiba következtében a magyar ügyfeleknél szerdán 18–20 óra között mintegy 780 ezer jogosulatlan terhelés történt több mint 2 milliárd forint értékben – jelezték. Az MNB információi szerint a technikai probléma csak ebben az időszakban állt fent, a pénteki újabb ügyfélértesítések nem új incidens miatt következtek be, csak a korábbi téves terheléshez kapcsolódó üzenetek voltak.

Az MNB emlékeztetett, hogy az általuk csütörtökön kiadott sajtóközleményben már egyértelműen állást foglaltak, hogy az Apple által szerdán technikai okokból jogosulatlanul indított nagy mennyiségű tranzakció az ügyfelek által jóvá nem hagyott fizetési műveletnek tekintendő, azaz teljeskörűen visszajár az ügyfeleknek. Közölték, hogy az érintettekkel folytatott megbeszéléseken az MNB egyértelműen kifejezte azon elvárását, hogy az Apple és nemzetközi partnere hibájából bekövetkezett jogosulatlan terheléseket az ügyfeleknek minél gyorsabban vissza kell kapniuk.

AZ MNB AZONBAN NEM ELÉGEDETT A JELENLEGI FOLYAMATOK GYORSASÁGÁVAL, EZÉRT „A LEGHATÁROZOTTABBAN” FELSZÓLÍTJA A PÉNZFORGALMI SZOLGÁLTATÓKAT, HOGY HALADÉKTALANUL KEZDJÉK MEG AZ ÜGYFELEK KÁRTALANÍTÁSÁT, ÖSSZHANGBAN A PÉNZFORGALMI TÖRVÉNY ELŐÍRÁSAIVAL. AZ MNB TUDOMÁSA SZERINT AZ APPLE A HIBÁS TERHELÉSEK ÖSSZEGÉNEK VISSZAKÜLDÉSÉT MEGKEZDTE.

„Teljes mértékben elfogadhatatlannak tartja az MNB azon banki gyakorlatot, ami alapján az ügyfelek által a hitelintézetnek bejelentett, az Apple téves fizetési műveleteihez kapcsolódó visszatérítési igényeket nem teljesíti a hitelintézet az ügyfélbejelentést követő munkanap végéig. Ezen túl felszólítja az MNB a hitelintézeteket, hogy azonnali hatállyal kezdjék meg azon ügyfelek kártalanítását is, akik nem jelezték közvetlenül a pénzforgalmi szolgáltatójuknál az érintett időszakban történt jogosulatlan terheléseket” – fogalmaztak.

Kifogásolták a panaszkezelést, nem fogadják el a terelést az Apple felé

„Szeretnénk emlékeztetni minden hitelintézetet, hogy a pénzforgalmi törvény a fogyasztónak és a mikro vállalkozásnak minősülő ügyfelek esetében kitüntetett védelmet biztosít a belső piaci pénzforgalmi szolgáltatásokról szóló európai uniós irányelvnek megfelelően” – hangsúlyozták. Hozzátették, hogy ennek értelmében az ügyfél által jóvá nem hagyott fizetési művelet teljesítése kapcsán a számlavezető pénzforgalmi szolgáltató a felelős a visszatérítésért, a kártyaalapú fizetési műveletek esetében is.

MINDEZZEL ÖSSZHANGBAN AZT A HITELINTÉZETI GYAKORLATOT SEM TARTJÁK ELFOGADHATÓNAK, AHOL A HITELINTÉZETEK NEM FOGADJÁK AZ ÜGYFÉLBEJELENTÉSEKET, ÉS A HIBÁT OKOZÓ FÉL, JELEN ESETBEN AZ APPLE IRÁNYÁBA TERELIK AZ ÜGYFELEK PANASZBEJELENTÉSEIT.

Az MNB üdvözli, hogy számos pénzforgalmi szolgáltató már megkezdte az ügyfelek kártalanítási folyamatát, az az elvárása, hogy ez minden érintett szereplőnél a lehető leghamarabb megtörténjen.

Tekintettel arra, hogy a jogosulatlan terhelés rendkívül sok banki ügyfelet érintett, és a pénzforgalmi szolgáltatók vélhetően számos esetben nem megfelelően kezelték a panaszokat, az MNB soron kívüli vizsgálatot fog indítani, hogy feltárja, az egyes intézmények a jogszabályi előírásoknak megfelelően jártak-e el az ügyfelek bejelentésének fogadása és kártalanítása során – áll a közleményben.