Az új optikai kábel átmérő terén ugyanakkora, mint egy szálból álló társai, valamint a meglévő rendszerekkel is kompatibilis, cserébe viszont egy szál négy magot tartalmaz, ami négyszeres növekedést hoz adatátviteli sávszélesség terén.
Egy japán telekommunikációs vállalat, a Nippon Telegraph and Telephone (NTT) szakemberei egy nagy jelentőséggel bíró fejlesztést jelentettek be a minap, ami nem más, mint egy többmagos optikai kábel (MCF, Multi-Core Fiber), ami a szokásos egy helyett összesen négy darab párhuzamos magot tartalmaz.

Az új kábel a jelenleg is széles körben használt „egymagos”, azaz egyetlen optikai szállal rendelkező kábelekkel tökéletesen kompatibilis, már ami a vastagságát és az átmérőjét illeti, cserébe viszont négyszer nagyobb adatmennyiség egyidejű megmozgatására képes, hiszen a négy mag révén négyszer annyi csatornán folyhat egyszerre a kommunikáció, mint a normál kábelek esetében. A vállalat szerint az új kábel kompatibilis a jelenlegi infrastruktúrával, ami segít a gyors terjedésében: nemcsak a mélytengeri kábelek fektetését végző hajós szerkezetekkel, hanem a földi csatlakozóterminálokkal és terminálszekrényekkel is tökéletesen használható.
Az adattovábbító kapacitás jelentős bővítésére több szempontból is szükség van. Egyrészt az 5G révén jelentősen növekszik az egységnyi idő alatt elküldhető adatok mennyisége, ami számos új lehetőség előtt nyitja meg a kapukat, ezekhez pedig megfelelő teljesítményű infrastruktúrát kell biztosítani annak érdekében, hogy a szerverek is kellő adatátviteli sávszélességgel legyenek elérhetőek.
Az éppen dúló AI-láz szintén óriási adatmennyiséget mozgat, amelynek kiszolgálását a meglévő igényeken felül kell biztosítani. Ebben nyújthat óriási segítséget az MCF kábel, ami egy helyett négy magot egyesít, amelyeket üvegbe ágyaztak. A jeleket Spatial Multiplexing eljárás keretén belül állítják elő, így egy szálon keresztül egyszerre négy független optikai jelfolyam továbbítható, ami jelentősen megnöveli az elérhető adatátviteli sávszélességet.

Egy-egy mélytengeri optikai kommunikációs kábel összesen maximum 48 optikai szálat tartalmazhat normál esetben, de az újításnak köszönhetően ugyanakkora keresztmetszet mellett ez a mennyiség immár 192-re növelhető, hála a négy magot tartalmazó optikai kábeleknek. A vállalat nemcsak a kábelt fejlesztette ki, hanem az alkalmazását megkönnyítő technikai eszközöket is, amelyekkel könnyedén integrálhatóak az új kábelek a meglévő infrastruktúrákba.
Az általuk kifejlesztett mélytengeri csatlakozódobozon keresztül könnyedén kapcsolódhat az új kábel a meglévő optikai kábelekhez és az MCF terminálhoz is, ami kulcsfontosságú ahhoz, hogy a négy magot tartalmazó kábelt az egy magggal rendelkező optikai kábelekkel dolgozó rendszerekhez lehessen illeszteni. A felszerelések között olyan csatlakozódoboz is jelen van, amelynek köszönhetően két MCF kábel is egymáshoz illeszthető.
A technológia bevetését várhatóan 2029 folyamán kezdik meg, vagyis a telekommunikációs cégeknek van néhány évnyi felkészülési idejük arra, hogy projektjeikbe beillesszék az új fejlesztést. A négy optikai maagot tartalmazó MCF kábelek alkalmazásával költséghatékonyan növelhető az adatátviteli sávszélesség anélkül, hogy a komplett infrastruktúrát újra kéne tervezni, az új projektek pedig sokkal nagyobb előrelépést hozhatnak, mint a jelenlegi, egy szálas optikai kábelekre támaszkodó infrastruktúrák.