Netflix: a zugnézők bevonzása bombasiker volt

A piacvezető streamingszolgáltató legutóbb a pandémia idején teljesített ennyire jól, a nézők is elégedettek a műsorkínálatával. A befektetők ugyanakkor fanyalognak az ingyenshow-nak véget vető Netflix távolabbi kilátásai miatt.

Semleges fogadtatásban részesült a Netflix második negyedéves gyorsjelentése, amely – noha erős számokat tartalmazott – a benne foglalt kilátásokkal nem kápráztatta el a befektetőket. Ami tény, a Netflix tovább növelte előnyét a streamingversenytársaival, így a Disney+-szal és a MAX-szal szemben, miközben emelte az éves árbevételére és a profitmarzsára vonatkozó várakozásait – ám nem olyan mértékben, ahogy azt a piac látni szerette volna.

Ennek megfelelően a részvényárfolyam a gyorsjelentés csütörtök esti közzétételét követő elektronikus kereskedésben 0,2 százalékkal csökkent, meg sem közelítette a 2021 novemberében, 690 dolláron felállított történelmi rekordot.

Nyolcmillióval bővült a Netflix előfizetői tábora

Mondjuk ezt megszokhattuk, a piac rendszerint nem elégedett maradéktalanul a pozitív fejleményekkel sem, mindig többet remél az adott vállalattól. A Netflix például felülmúlta az előfizetői tábor második negyedéves bővüléséről szóló előzetes elemzői becsléseket, s a cég a Wall Street 4,87 millió új ügyfelet vizionáló konszenzusát lepipálva, 8,05 millió új előfizetőt jelentett.

Ami mutatós és rendben is van, csakhogy a folyó negyedévre vonatkozó, 5,18 milliós elemzői várakozással szemben a globális piacvezető streamszolgáltató csak annyit közölt, hogy illuzórikus a tavalyi 8,76 milliós bővüléshez mérni az állomány növekedését a július–szeptemberi időszakban.

A fetisizált előfizetői számok és várakozások árfolyamrángató hatásának kivédésére a Netflix korábban úgy döntött, hogy a következő üzleti évtől kezdve ezeket a számokat nem közli, csatlakozva ezzel az Apple-hez, amely az iPhone-eladásokkal zsonglőrködő befektetők lecsillapítása érdekében döntött úgy pár éve, hogy az értékesítési darabszámokat nem hozza nyilvánosságra.

Végéhez közeledik a potyázó nézők „kifehérítése”

A Netflix 8,05 millió új előfizetőjéből Ázsia adta a legtöbbet, 2,8 milliót, a negyedévet a cég egészen pontosan 277,64 millió előfizetővel zárta. A vállalat jelszómegosztás elleni fellépése és a reklámokkal kiegészített, alacsonyabb árú előfizetői csomag bevezetése kifehérítette az állományt, de a tavalyi negyedik negyedévet jellemző 13,1 milliós, majd az első trimeszter 9,3 milliós bővülését követő 8,05 milliós plusz már a leszálló ág a Netflix számára.

Ugyanakkor az eredményeket ismertető videóinterjúban a cégvezetés jelezte, hogy bőven van még növekedési potenciál a streamingben, hiszen becslések szerint globálisan még mindig 500 millió olyan okostévével rendelkező háztartás van, amely nézi ugyan, de nem fizet a Netflixért.

Számukra előbb-utóbb véget ér az édes élet, ahogy például a legnagyobb piacon, az Egyesült Államokban is nagyobb részesedéshez juthat a streaming a kábéltévézéshez képest – írja a Bloomberg.

A Netflix számára a legközvetlenebb lehetőség a reklámozásban rejlik: havonta több mint 40 millióan használják a vállalat hirdetésekkel telezsúfolt előfizetői csomagját. A menedzsment arra számít, hogy jövőre már tetemes számú előfizetőt hozhat fel az ingyenesről a hirdetési szintre, de ebbe több energiát kell belefektetniük, hogy pénzt is lássanak belőle.

Profitfronton erősített a streamszolgáltató

A tárgyidőszakban a Netflix gyorsjelentése szerint a nyereség 2,15 milliárd dollár volt, 44 százalékkal több az egy évvel korábbinál, és 3 százalékkal haladva meg az elemzői konszenzust. Hajszállal, de ugyanez mondható el a negyedéves bevételről, amely 9,56 milliárd dolláros értékével 17 százalékos éves növekedést mutat.

A folyó negyedévben a Netflix a piaci konszenzust némileg alulmúló, 9,73 milliárd dolláros bevétellel számol, adózott nyereségét pedig 33 százalékkal, 2,24 milliárd dollárra tervezi növelni, ami szintén elmarad a várakozásoktól. Az üzemi haszonkulcs 27,2-ről 28,1 százalékra tervezett növelése sem ejtette ámulatba a befektetőket.

Így vagy úgy, a Netflix fennállása második legjobb pénzügyi fél évén van túl, ennél jobban csak a pandémia idején teljesített.

A vállalat az elmúlt negyedévben számos nagy sikert ért el, ide sorolják

a Bridgerton új évadát,
a Baby Reindeer című meglepetéssikert
és a Párizs alatt című francia filmet.

Ezek hozzájárultak ahhoz, hogy a Netflix részesedése a teljes tévénézésből az Egyesült Államokban 8 százalék fölé növekedjen júniusban, ami a Nielsen adatai szerint több mint a duplája bármely más fizetős streamingszolgáltatásnak. Sem a Netflix gyorsjelentésében, sem az elemzői tájékoztatón nem esett szó egy reklámokkal teli, ingyenes csomag hivatalos elindításáról.