Rendőrállamot hoznának létre a mesterséges intelligenciával

Elsősorban az emberek biztonsága miatt lesz szükség arra, hogy bevezessék a totális kontrollt, ebben a mesterséges intelligencia főszerepet fog játszani.

Larry Ellison, az Oracle informatikai óriáscég társalapítója, az igazgatótanácsának elnöke és technológiai igazgatója olyan jövőt vizionál, ahol a mesterséges intelligencia rendszerek (AI) kamerák és drónok hálózatán keresztül széleskörűen figyelik az embereket.

Az informatikai guruként számon tartott fejlesztő az Oracle Financial Analyst Meeting 2024 elnevezésű befektetői találkozón osztotta meg vízióját, kiemelve az „AI-alapú felügyelet lehetséges előnyeit”. Az egyik cél a bűnözés visszaszorítása, erre pedig tökéletes a megfigyelőrendszer.

Szerinte az AI a felügyelet új korszakát fogja bevezetni, amely – mint vidáman mondta – biztosítani fogja, hogy “a polgárok a lehető legjobban viselkedjenek, mert folyamatosan rögzítünk és jelentünk mindent, ami történik.”

Ez a széles körű felügyelet sérti majd a személyes szabadságjogokat, és egy totalitárius államot hoz létre. De Larry Ellison nem csak azt szeretné, hogy az AI a polgárokat felügyelje. Elképzelései szerint az AI a bűnüldözést is figyelni fogja. Mint fogalmazott:

“Általános felügyeletet fogunk gyakorolni. Minden rendőrtisztet folyamatosan felügyelni fogunk”.

Ellison víziója rávilágít a technológiai cégek körében egyre növekvő tendenciára, hogy a mesterséges intelligenciát társadalmi befolyásolásra használják, ami az elkövetkező években átformálhatja a közéletet.

Amit Ellison felvázolt, az lényegében a kínai tipusú társadalmi kreditrendszer világa, ahol az AI alapú megfigyelőrendszerek mindenkit a viselkedésük alapján pontszámokkal mérnek, ami a különböző szolgáltatásokhoz való hozzáférés alapja.

Például ha valaki az államhatalom szemében rosszul viselkedik, annak blokkolják a bankkártyáját vagy nem szállhat fel a tömegközlekedésre. A digitális állampolgárság az a platform, ahol minden emberről minden adatot összegyűjtenek, ezen keresztül bárhol, bármit blokkolni lehet.