Megtalálhatták a bitcoin atyját, aki a világ leggazdagabb emberévé válhat

Hosszú évek óta igyekeznek rájönni arra, ki is állhat a bitcoin nevezetű kriptovaluta megalkotása mögött, ám az eddigi próbálkozások mind kudarcot vallottak. Egy nemrég megjelent dokumentumfilmben ugyanakkor egy új nevet dobtak be a kalapba a fizetőeszköz lehetséges atyjaként.
Ahogy arról még márciusban az Index beszámolt, idén újabb rekordokat dönt a bitcoin, miután hetvenezer dollár fölé emelkedett az ára, és a szakemberek arról nyilatkoztak, ez meg tovább nőhet az év végére. A legutóbbi történelmi csúcs 2021 őszén következett be, amikor a kriptovaluta ára 69 ezer dollár környékére szökött. Ennek köszönhetően a fizetőeszköz ismét igen népszerűvé vált, amellyel együtt komolyabb szabályozás alá is vonták. Magyarországon június 30-án lépett hatályba a kriptoeszközök piacáról szóló törvény, amellyel kapcsolatban a lapunknak korábban nyilatkozó Mogyorósi Attila, a CoinCash társalapítója arról számolt be, hogy a rendelkezés hatására megnőhet a kriptoeszközökbe vetett bizalom, illetve további tőkebeáramlást is eredményezhet.

Mint ismert, a bitcoint 2009. január 3-án egy Satoshi Nakamoto álnévre hallgató személy bocsátotta ki, közvetlenül a gazdasági világválság kirobbanása után. A kilétére azóta sem derült fény, bár egy Craig Steven Wright nevezetű személy a bíróságon már többedjére igyekezte bebizonyítani, hogy ő fejlesztette ki a digitális fizetőeszközt, egyelőre nem sikerült kellően alátámasztania, hogy ez valóban így lenne – sőt, többször ellentmondásba keveredett. Voltak olyan vélekedések is, miszerint Nakamoto egy japán programozó, ám ezzel ellentmondtak azon tények, hogy az illető a bitcoin fórumon brit angolt és amerikai szlengeket használ. Ennek hatására terjedt el az az elképzelés, hogy a bitcoin megalkotója nem egyetlen személy, hanem egy egész csoport. Ezt a felvetést elvetve az HBO Maxen nemrég debütált dokumentumfilm, a Digitális pénz: A Bitcoin rejtélye szerint a Satoshi Nakamoto álnév mögött egy kanadai fejlesztő lehet.

Ahogy arról a dokumentumfilm rendezője, Cullen Hoback beszámol a produkcióban, úgy véli, forró nyomra bukkantak, így rátalált a bitcoin mögött álló mesterelmére. Elmondása szerint nem egy programozóra kell gondolni, ahogy azt korábban tették, mivel a kriptovaluta atyja Peter Todd kanadai fejlesztő lehet, aki annak létrehozásakor az egyetemi éveit taposhatta. Ennek alátámasztására ugyan az alkotásban nem mutat be olyan bizonyítékokat, amelyeket nézve biztosak lehetnénk abban, hogy igaza van, de felvet néhány érdekes összefüggést. Mint azt a film megjelenését követően a rendező kifejtette a Washington Postnak, erős kijelentéseket tettek, de a közönségre bízzák, hogy a látottak fényében vonják le saját következtetéseiket.

Hoback legfőbb bizonyítéka a kriptovaluta korai idejére nyúlik vissza, amikor 2010-ben Todd és Nakamoto beszélgetést folytatott a bitcoin fórumon. Az első bejegyzésben utóbbi részletezi a megoldást egy bonyolult problémára, amellyel a bitcoin szembesült, majd Todd, aki csak néhány nappal azelőtt csatlakozott a fórumhoz – és később azt állította, hogy akkor még igen keveset tudott róla –, körülbelül 90 perccel később válaszolt, kijavítva a bitcoin feltalálóját.

„Természetesen, hogy pontosak legyünk, a bemenetek és a kimenetek nem egyezhetnek, ha a második tranzakciónak tranzakciós díja van” – írta Todd.

Ebből a rendező azt a következtetést vonta le, hogy a férfi nem Nakamotónak válaszolt, hanem valószínűleg épp váltogatott az álnevek között, így összekeverhette a két fiókját a fórumon, és igazából saját magát szerette volna kijavítani, csak épp a rossz felhasználónévvel tette. Ahogy a dokumentumfilmben kifejtik, az eszmecserét követően Nakamoto többé nem posztolt a fórumon, ahogy Todd is több évre eltűnt. Hoback kijelentése szerint más szakértők hozzáértésével összevetve a bitcoin feltalálójának kódolását inkább amatőrnek tartották, ami utalhat Todd akkori képességeire. Ahogy az is árulkodó lehet, hogy Nakamoto többnyire a nyári hónapokban volt jelen a fórumon, ami megintcsak illeszkedhet például egy egyetemi tanrendhez. Szintén figyelemreméltó részlet, hogy a fejlesztő a brit angolt használja, ami egy újabb egybeesés, mivel Todd kanadai származású, Kanada pedig egykor brit gyarmat volt.

Mindent tagad
A filmben felreppent állítások kapcsán azóta Peter Todd is megszólalt, aki tagadta, hogy ő lenne Satoshi Nakamoto, illetve közölte, mindenkinek abba kéne hagynia a keresést. Elmondása szerint a bitcoin atyja nyilvánvalóan nem akarta, hogy megtalálják, így nem szabad segíteni azoknak, akik rá akarnak lelni. Azzal kapcsolatban pedig, hogy ő is belekeveredett az ügybe, úgy fogalmazott, nem csak ostobaságról van szó, de ez a kijelentés komoly veszélyt hordozhat magával rá nézve.

A Washington Postnak kiemelte, az arról szóló híresztelések pedig, hogy mekkora gazdagságra tehetett szert Nakamoto – vagyis ő – a bitcoin fellendülése miatt, az emberrablók vagy más bűnözők célpontjává tehetik őt. A produkció megjelenésekor inkább el is utazott, hogy ne kerüljön veszélybe.

„Hamisan azt állítani, hogy a hétköznapi vagyonnal rendelkező hétköznapi emberek rendkívül gazdagok, az olyan fenyegetéseknek teszik ki őket, mint a rablás és az emberrablás” – nyilatkozta Todd.

Akár dúsgazdag is lehet
A Washington Post úgy fogalmaz, amennyiben Nakamoto továbbra is hozzáférne ahhoz a nagyjából 1 millió bitcoinhoz, amelyhez a kriptovaluták korai szakaszában jutott hozzá, többé nem kéne aggódnia az anyagiak miatt. Az értéke ugyanis mára körülbelül 65 milliárd dollárra duzzadt, ami jelenlegi árfolyamon több mint 23 811 milliárd forintra jönne ki. A filmben ugyanakkor Hoback azt állítja, ha a bitcoin ára tovább emelkedik, a feltaláló még gazdagabbá válhat. Mint kifejti, szerinte éppen emiatt lenne fontos, hogy felfedjük a kilétét.

„Úton van afelé, hogy végül a Föld leggazdagabb emberévé váljon” – tette hozzá.

A Bitcoin ismeretlen feltalálójáról készít filmet az HBO

A Bitcoinról szóló új HBO dokumentumfilm állítólag felfedi a kriptovaluta máig ismeretlen feltalálójának, Satoshi Nakamotonak a kilétét.

A Bitcoin ismeretlen feltalálója most előkerült?
Nakamoto valódi kiléte körül már több mint egy évtizede zajlik a spekuláció. A rejtély lehetséges megoldása most ismét nagy izgalmakat kelthet a kriptoiparban, megválaszolva a kriptovaluták egyik legnagyobb kérdését: ki a Bitcoin fehér könyv írója?

Cullen Hoback egy Emmy-díjra jelölt amerikai filmproducer és rendező áll az új HBO dokumentumfilm mögött. A dokumentum a „Money Electric: The Bitcoin Story” – címet viseli. Október 8-án, szerdán 21:00-kor jelent meg kizárólag az HBO-n. A dokumentumfilm megtekinthető az HBO MAX streaming szolgáltatásán. A film beharangozója szerint a Bitcoin eredetét és hírhedtté válását tárja fel.

A bitcoin az elmúlt évben hatalmas növekedésen ment keresztül, és gyorsan a világ legnagyobb kriptovalutájává vált. A bizonyos kriptotőzsdék szerény kezdeti forgalmából indulva mára az amerikai bankok által tőzsdén kereskedett alapként kínált Bitcoin örökre megváltoztatta a pénzügyi környezetet, és a kriptovalutákat a térképre helyezte.

*** SPOILER *** UPDATE *** SPOILER
A kriptovaluta közösség izgatottan várta az HBO legújabb dokumentumfilmjét. A film hatalmas figyelmet kapott, ugyanis a Bitcoin egyik korai lelkes támogatója és közreműködője, Peter Todd került reflektorfénybe, akit a filmben Satoshi Nakamoto-ként nevezték meg.

A 100 perces dokumentumfilmben több ismert kripto-szereplő is megszólal, köztük Todd, Roger Ver, a Bitcoin marketinges Samson Mow, és Adam Back, akik már régóta esélyesek volt Satoshira.

Cullen Hoback, a film készítője a körülményekre alapozva vonta le azt a következtetést, hogy Todd állhat a világ legnagyobb kriptovalutájának létrehozása mögött. A bizonyítékok között szerepeltek Todd korai posztjai egy Bitcoin fórumon. Meglepő lehet, hogy Todd mindössze 23 éves volt, amikor a Bitcoin fehér könyve megjelent.

Hoback a következő gondolatot vetette fel: „Mi van, ha Satoshi álnevének valódi oka az volt, hogy az emberek komolyan vegyék a Bitcoint? Hogy elhiggyék, egy valódi kriptográfus hozta létre, nem pedig egy iskolás gyerek?”

Peter Todd tagad.

Todd a közösségi médiában (X-en) határozottan kijelentette, hogy ő nem Satoshi Nakamoto.

Nem ez volt az első alkalom, hogy Toddot összefüggésbe hozták Satoshival. 2019-ben a “What Bitcoin Did” podcastban ironikusan azt mondta: „Én vagyok Satoshi, ahogy mindenki más is.”

Todd, aki kriptográfiai tanácsadóként dolgozott, a GitHub adatai szerint 2014 óta Bitcoin Core fejlesztő a Coinkite-nél, és számos meghatározó szerepet töltött be a kriptoszektorban. Todd a 2019-es podcast epizódban megosztotta, hogy először 2010 októberében vásárolt Bitcoint, amikor a kriptovaluta még mindössze 20 centet ért. Ez körülbelül két évvel azután történt, hogy a Bitcoin fehér könyvét 2008. október 31-én nyilvánosságra hozták.

Satoshi Nakamoto film az HBO Max-on
A „Money Electric” a Bitcoin népszerűségének növekedését is érinti, egyesek szerint az amerikai dollárral vetekedhet. A Bitcoint egyrészt potenciális megmentőként, másrészt a zöldhasú dollár bukásaként tartják számon. Még az amerikai elnökválasztás kampánya során is mindkét jelölt értintette a kriptovalutákat érintő jövőbeli lehetséges politikai álláspontokat. Köszönhető mindez a Bitcoin növekvő térnyerésének.

A kriptovaluta megalkotása egyes feltételezések szerint Nakamoto azon tervének része volt, hogy a Federal Reserve helyzetét aláásására. A dokumentumfilmben egy személy azt sugallja, hogy ez lehet az alapító fő célja. Azt is állítja, hogy a szövetségi ügynökségek folyamatosan küzdenek a Bitcoin a kriptovaluták ellen. Annak érdekében, hogy a Bitcoint ne taszítsa le az amerikai dollárt az elsőszámú pénz helyéről.

A dokumentumfilmben még arról is vita folyik, hogy Satoshi Nakamoto valamilyen minőségben együttműködött az amerikai kormánnyal. A filmben interjút készítenek egy személlyel, aki azt állítja, hogy szoros kapcsolatban állt az alapítóval a Bitcoin indulása után. Egy ember azt is mondja, hogy talán Satoshi Nakamoto nem egy személy, hanem egy embercsoport. A trailer azonban nem ad elég információt ahhoz, hogy felfedje Nakamto kilétét.

[Ezért a nézőknek jövő keddig kell várniuk, hogy többet megtudjanak. Bevallom, én azért skeptikus vagyok, hogy most aztán tényleg megtalálták az igazi Nakamotót. De lássuk! Update: És tényleg nem derült ki ki Nakamoto valójában]

Satoshi Nakomoto személye örök vita tárgya. Egyike azon kevés kriptovalutát érintő kérdéseknek, amelyre nincs egyértelmű válasz. Az évek során több név is előkerült, hogy ki alkothatta meg a Bitcoint. Van aki még a perttől sem riadt vissza, hogy igazát alátámassza, de végül nem adott a bíróság igazat pl. Craig Wrightnak. De felmerült például Hal Finley neve is, aki egy korai bitcoin fejlesztő volt, hogy ő lehetett az álnevű Nakamoto. A lista azonban ennél sokkal hosszam, hogy kik állították magukról, hogy ők a Bitcoin megalkotói.

Úgy tűnik, az HBO Nakamoto filmje készen áll arra, hogy megválaszolja ezeket a kérdéseket.

Valójában azonban azt lesz inkább talán érdekes nyomon követni, hogyan teljesít a Bitcoin a film bemutatását követően. A Bitcoin hajlamos ugyanis reagálni a körülötte megjelenő hírekre, és a „Money Electric” közönség fogadtatása potenciális emelkedést vagy zuhanást hozhat a Bitcoin árfolyamában.