Egymillió telekomos már optikán internetezik

Az új technológiai mérföldkő mellett üzleti mérföldkőhöz is sikerült elérnie a Magyar Telekomnak a vezetékes internet portfólióját illetően.
Jól halad a leggyorsabb és leginkább jövőtállónak tekintett száloptikára épülő vezetékes internethálózat kiépítésében és értékesítésében a Magyar Telekom. A cég jelenleg két technológiával, HFC és FTTH végpontokkal biztosít gigabit-képes elérési pontokat immár országszerte összesen 3,96 millió háztartás számára. Ebből csak a harmadik negyedévben 63 ezer új címen/végponton tette elérhetővé a társaság az FTTH-szolgáltatást – jelentette be a vállalat a tegnap délután közzétett harmadik negyedéves eredménybeszámoló részeként.

Az eredményeket ismertető sajtóközlemény kifejezetten a hálózati fejlesztésekre fókuszáló részéből a fentieken túl kiderül az is, hogy az 5G-s hálózat lakosságszám-arányos kültéri lefedettsége a negyedév végére 86%-on állt, egy ügyfél pedig átlagosan 17,7 GB adatot forgalmazott a hálózaton, ami 22 százalékos emelkedés az egy évvel korábbi időszakhoz képest.

A vállalat számára fontos technológiai mérföldkő volt, amikor szeptemberben kereskedelmi üzemben is elindította XGS-PON hálózatát, ami a GPON technológiához képest is jelentősen nagyobb, jelenleg akár 10 Gigabites, de a későbbiekben még tovább skálázható szimmetrikus sávszélességet kínál a végpontokon.

Tovább a cikkre: hwsw.hu (Koi Tamás)