Itt a láthatatlan forradalmi csoda, amit senki nem ért, de mindenki használni fogja

A világháló döbbenetes fejlődésen ment keresztül 1989 óta, hiszen eleinte statikusan olvastuk a tartalmakat, majd aktivizáltuk magunkat különböző globális szolgáltatók honlapjain (pl. Facebook), most pedig már okosszerződések révén a blokkláncokon a saját magunk urai lehetünk. Vagyis eljutottunk a Web3-ig. De mi az a Web3, és mit tud vele kezdeni egy átlagember? Ennek jártunk utána.

A Web1 még az olvasást jelentette, a statikus oldalakon csak fogyasztottuk az információt, mintha egy digitális könyvtárban ültünk volna. Majd 2005 környékén megérkezett a Web2, amit valójában a közösségi internettel azonosítunk, itt már mi felhasználók is gyárthatunk tartalmat, azonban az adataink és a platformok feletti kontroll a nagyvállalatok (Google, Meta) kezében van mind a mai napig.

De mi is az a web3?
Majd a világháló törzsfejlődésének következő állomásaként megérkezett a Web3, amely valójában az online világ újfajta technológiai szemléletmódja, azaz a decentralizált internet és platformvilág. A Web3 esetében felhasználóként nemcsak tartalmakat készíthetünk, hanem a blokklánc technológiának köszönhetően mi magunk rendelkezünk az adatainkkal, hiszen azok a Web3 esetében nem központi szervereken raktározódnak, hanem egy elosztott hálózaton, vagyis a blokkláncokon találhatók.

A Web3 lényege tehát, hogy nincs egy olyan tulajdonos, mint például a nevezett Google, amely önkényesen törölhetné a profilunkat egy-egy alkalmazásából vagy platformjáról, vagyis nincs központi kontroll. A Web3 legfontosabb helyszíne a böngészőnk vagy a telefonunk, ahol különféle alkalmazásokhoz csatlakozhatunk a saját adatainkkal, majd dolgunk végeztével le is csatlakozhatunk az adott platformról.

„A Web3 a világgazdaság szempontjából nem egyszerűen egy új technológiai trend, hanem az internet mögötti gazdasági logika átalakulása. Míg a korai internet az információ szabad áramlását tette lehetővé, majd a Web2 a platformalapú, centralizált üzleti modelleket emelte domináns pozícióba, addig a Web3 a digitális tulajdon és az értékáramlás újraszabályozását hozza” – mondja az Economx kérdésére Mogyorósi Attila, a CoinCash társalapítója és ügyvezető igazgatója, a magyar blokklánc- és kriptoszektor meghatározó szakértője.

„A lényege, hogy a felhasználók ne csak fogyasztói legyenek a digitális szolgáltatásoknak, hanem közvetlen részesedéssel is rendelkezzenek azokban, akár tokeneken, akár más blokklánc-alapú eszközökön keresztül (pl.: NFT). Ez a változás különösen a pénzügyi rendszerben jelentős, ahol a decentralizált megoldások egy globális, folyamatosan elérhető és közvetítők nélküli infrastruktúrát kínálnak. A mindennapi életben ez fokozatosan jelenik meg: egyre több digitális eszköz válik valóban birtokolhatóvá, a pénzügyi szolgáltatásokhoz való hozzáférés szélesedik, és új típusú jövedelemszerzési lehetőségek alakulnak ki” – teszi hozzá Mogyorósi Attila.

Blokklánc…
A Web3 esetében két fogalmat kell megismernünk, amely sok ember számára teljesen ismeretlen terület. Az egyik a blokklánc, a másik a kripto, de utóbbi esetében ne a szerencsejáték típusú mémérmékre gondoljunk, hanem azokra, amelyek a tokenizációban vesznek részt, vagy NFT-ket hoznak létre szolgáltató felületükön vagy alkalmazásaikban. Vagyis a hasznossági tokenekről beszélünk, mert különféle hasznos tevékenységet végeznek a blokkláncokon, például ezzel fizetünk egy áruért vagy szolgáltatásért.

A blokklánc az a réteg (itt is számos blokkláncot említhetünk, pl. Ethereum, Stella vagy Avalanche), amely helyettesítheti a bankokat és a nagy tech-cégeket. Gyakorlatilag a blokklánc a motor, a Web3 pedig az autó, amit ezzel a motorral hajtunk. A Web3 működését leginkább egy olyan piactérhez hasonlíthatjuk, ahol nincs szükség pénztárosra vagy biztonsági őrre, mert minden folyamatot automatizált digitális okosszerződések vezérelnek.

Ha például belépünk egy Web3-ban futó alkalmazásba (dApp) a saját digitális tárcánkat csatlakoztatva, és veszünk egy digitalizált tárgyat, a rendszer okosszerződés formájában a háttérben azonnal és visszavonhatatlanul átírja a tulajdonjogot a nevünkre a közös, hamisíthatatlan főkönyvben, azaz a blokkláncon. A használat végén egyszerűen lecsatlakozunk az alkalmazás oldaláról, és az általunk vásárolt digitális termék már a mi tulajdonunkban van.

…és a kripto
A blokklánc lesz a digitális személyazonosságunk terepe, a Web3 pedig a felhasználói élmény, amit látunk – például a böngészőnkben futó alkalmazásokat. És itt jön a képbe a kripto. A Web3 és a kriptoipar három alapvető okból is elválaszthatatlanok egymástól. A Web3 egy hálózat, amelynek nincs központi tulajdonosa, mint például a Google, aki fizesse a szerverek áramszámláját. Esetünkben a hálózatot működtető gépek tulajdonosait kriptovalutával jutalmazzák, ez a Web3 rendszerének az „üzemanyaga”, így például az Ethereum hálózatán a Gas, ami mozgásban tartja a rendszert.

A másik meghatározó elem a digitális tulajdonjog: a kriptoipar hozta létre azt a technológiát, a már említett tokenizációt, amivel igazolni tudjuk, hogy egy digitális tárgy, pénzösszeg vagy szavazati jog valóban a miénk, hiszen megvettük a blokkláncon okosszerződés formájában. A harmadik fontos szempont pedig, hogy a Web3-alkalmazásokban a fizetés nem utólagos kiegészítő tevékenység, mint a bankkártyás fizetés egy webshopban, hanem a rendszer szerves részeként egy vásárlás esetén az okosszerződések közvetlenül kriptovalutát mozgatnak, így nincs szükség közvetítő bankokra a tranzakciókhoz.

Mi fog történni?
A Web3 folyamatosan évek alatt juthat el oda, hogy valóban széles társadalmi rétegek mindennapi technológiája legyen. Jelenleg világszinten már több mint félmilliárd ember használ valamilyen kripto- vagy Web3-alkalmazást, sőt, a nagyvállalatok és bankok is aktívan kísérleteznek Web3-megoldásokkal (tokenizáció, digitális azonosítás, okosszerződések), de ez inkább háttérinfrastruktúra, nem „felhasználói élmény”.

A felhasználók többsége nem érti az előbb említett digitális tárca fogalmát, de alapvetően is a fejlesztések fő iránya ma az, hogy a Web3 „láthatatlanná” váljon a felhasználó számára. Európában a MiCA-szabályozás már jogbiztonságot ad, ami lassú, de tartós terjedést segít elő, nem hirtelen boomot. A Web3 nagy része észrevétlenül be fog olvadni a mindennapokba az internetes háttértechnológiák segítségével.

„Valójában a Web3 sohasem veszi át az uralmat a világhálón, hiszen nem egy klasszikus technológiai váltásról van szó, ahol az egyik rendszer teljesen lecseréli a másikat, hanem egy hosszú, egymásra épülő evolúcióról. A legvalószínűbb forgatókönyv az, hogy a Web2 és a Web3 tartósan együtt él majd eltérő szerepekkel.

A felhasználói élményt továbbra is a centralizált platformok uralják, miközben a háttérben egyre több funkció – különösen a pénzügyi elszámolás, a digitális tulajdon és az identitáskezelés – blokklánc-alapokra kerül. Ez a folyamat már elindult, de a széles körű elterjedéshez még idő kell: az infrastruktúra érése, a szabályozási környezet tisztulása és a valóban tömeges felhasználási esetek kialakulása együtt határozza meg a tempót. Inkább egy 10-15 éves átmeneti időszakról beszélhetünk, mintsem egy hirtelen áttörésről” – vázolja a jövőt Mogyorósi Attila.

A blokklánc, az okosszerződés és maga a kriptográfia a tokenizációval és az NFT-kkel együtt szinte érthetetlen sokak számára, ezért felhasználói oldalról nézve a legfontosabb kérdés az, hogy szükséges-e mélyen érteni a blokkláncot, az okosszerződéseket vagy a kriptovalutákat. „A válasz egyértelműen nem. A technológiai forradalmak akkor válnak igazán tömegessé, amikor láthatatlanná válnak. Ma sem szükséges ismerni az internet működésének technikai részleteit ahhoz, hogy valaki napi szinten használja” – folytatja a gondolatmenetet Mogyorósi Attila.

„A Web3 esetében az alkalmazási réteg egyre inkább elfedi a komplexitást, a felhasználók pedig egyszerű, intuitív felületeken keresztül érik el az előnyöket. A siker kulcsa nem a technológiai edukációban, hanem a felhasználói élményben rejlik. Azok a megoldások fognak széles körben elterjedni, amelyek nem „kripto termékként” jelennek meg, hanem egyszerűen jobb, gyorsabb vagy olcsóbb alternatívát kínálnak a meglévő szolgáltatásokhoz képest. Ebben az értelemben a Web3 valódi áttörése akkor következik be, amikor a felhasználók már nem is érzékelik, hogy egy új technológiai paradigmát használnak” – összegez a CoinCash társalapítója és vezérigazgatója.

Tovább a cikkre: economx.hu