Kitart a Telekom amellett, hogy év végére teljes 5G-s lefedettséget ad

Lassan ugyan, de tovább nő a Magyar Telekom lakosságarányos 5G-lefedettsége, mely az egyik fontos vállalása volt a Magyar Kormánnyal kötött 2023-as megállapodásnak, mely után a kormány eltörölte a közműadót és a távközlési pótadót.
Kevesebb, mint fél éve van már csak a Magyar Telekomnak arra, hogy a kormánnyal kötött megállapodásának első vállalási pontját teljesítse, azaz megvalósuljon a szolgáltató hálózatában a 99 százalékos lakosságszám arányos kültéri 5G-s lefedettség. A cég friss negyedéves jelentése szerint jól halad a cél felé, de ehhez komoly munka várhat a műszaki csapatra a második félében.

A vállalat 2023 szeptemberében írta alá az erről szóló megállapodást az akkori miniszterelnök, Orbán Viktor és Timotheus Höttges, a Deutsche Telekom AG vezérigazgatójának jelenlétében. A legnagyobb hazai távközlési cég akkor többek között azt vállalta, hogy felgyorsítja az 5G-hálózat lefedettségének kiépítését, hogy 2026-ra elérje a fenti arányt – cserébe a kormány kivezette a közműadót és távközlési pótadót is, előbbit már 2024-ben, utóbbit 2025-ben.

Az akkor 60 százalékon álló lakossági kültéri 5G-lefedettség változása azóta szinte minden telekomos üzleti jelentés részét képezi. Ez az arány a 2023 őszi időszakhoz képest csakugyan jelentősen nőtt, egy éve azonban megtorpanni látszik a bővítési folyamat: a vállalat a tavalyi második negyedév végére 86 százalékra emelte a lefedettségi értéket, mely mostanáig mindössze két százalékponttal, 88 százalékra nőtt.

A fejlesztési irányok, illetve a fejlesztési tempót illetően az idei év egyik fontos momentuma lehet, hogy a Magyar Telekom egy 2024-es megállapodás értelmében az első félévben a Yettel Magyarország hálózatára terelte 2G-s forgalmát.

Az így felszabaduló spektrum erőforrásokat pedig a 4G és 5G szolgáltatásra csoportosítja át a társaság – jóllehet ennek kapcsán nem közölt konkrétumokat, az érintett spektrumszeletek jó eséllyel hozzájárulhatnak majd ahhoz, hogy a szolgáltatás-lefedettségi mutatót tovább tudja növelni a Telekom.

Bár a lefedettségi értékek elméletben látványosan növelhetők a korábban 2G-s szolgáltatásra használt spektrummal, fontos leszögezni, hogy egy ilyen hálózat soha nem lesz képes azt a gigabitképes kapcsolatot biztosítani, amit a C-sávban, jellemzően nagyvárosi környezetben nyújtanak az operátorok az ügyfelek számára.

A kapacitásnövelésre mindenesetre égető szükség van, amit jól jeleznek az átlagos adatforgalomra vonatkozó adatok: egy telekomos mobilelőfizető a félév végére havonta átlagosan már 16,5 gigabájtnyi adatot forgalmazott, ami 20,7 százalékos növekedés az egy évvel korábbi állapothoz képest – igaz, ez kissé elmarad a tavalyi harmadik negyedéves 17,7 GB/hó csúcstól.

Tovább a cikkre: hwsw.hu (Koi Tamás)

Az utolsó amerikai szolgáltató is lekapcsolta a 2G-t, felkészül a 4G

Távközléstörténelmet írt az Egyesült Államok hétfőn, miután elhallgattak az ország utolsó 2G-s mobilcellái a T-Mobile US kötelékében.
Augusztus 3-án, keleti-parti idő szerint reggel 9 órakor valaki, alighanem valahol a T-Mobile US bellevue-i központjának vezérlőjében átállított egy hálózati paramétert, mellyel három évtizedes működést követően órákon belül teljesen leállt az utolsó megmaradt, országos kereskedelmi 2G-s mobilhálózat az Egyesült Államokban.

A cég versenytársaihoz hasonlóan jó előre tájékoztatta a leállításról a megmaradt érintett ügyfélbázist, illetve a céldátumon is többször módosított éppen azért, hogy se a helyi előfizetőknek, se az országba érkező, régebbi készülékekkel rendelkező felhasználóknak ne okozzon komoly problémát az átállás.

A történelmi lekapcsolást egy spektrumanalizátor segítségével élőben is streamelte egy mobiltechnológiával foglalkozó YouTube-csatorna.

Az országos elérésű amerikai szolgáltatók közül kettő, a T-Mobile US és az AT&T nyújtott GSM szabványú 2G-szolgáltatást az Egyesült Államokban, az AT&T azonban már 2017-ben lekapcsolta a mai technológiai mércével rendkívül rossz hatásfok mellett működő hálózatot.
A cég szintén elsőként vezette ki a 3G-s réteget 2022 elején, melyhez ugyanebben az évben csatlakozott a két versenytárs, a T-Mobile és a Verizon Wireless.

Az amerikai 2G-lekapcsolás továbbra is hatással lehet azokra az európai felhasználókra, akik butatelefonnal vagy régebbi okostelefonnal rendelkeznek, mert utóbbiak ugyan VoLTE technológiával jellemzően tudnak hangforgalmat bonyolítani a tengerentúlon, a támogatás főleg a külföldről importált vagy egzotikus modellek esetében nem garantált.

A VoLTE roaming partnereket illetően ezért az utazás előtt érdemes a mobilszolgáltatótól tájékoztatást kérni és a készüléket landolást követően automatikus hálózatválasztás helyett fix hálózatkijelölésre állítani annak érdekében, hogy a hanghívás mindvégig problémamentesen működjön az ott tartózkodás ideje alatt.

Mindent az 5G-re raknak

A T-Mobile US a 2G-lekapcsolásnál nem áll meg: bár 4G-s lekapcsolásról középtávon nincs szó, a kiszivárgott tervek szerint 2028-ig fokozatosan átszervezi az operátor a spektrumallokációt úgy, hogy a használt frekvenciablokkok nagy részét az 5G-s szolgáltatás számára csoportosítja át (refarming), ezzel a 4G-s hálózat spektrumkerete drasztikusan csökken. Ezt a módszert használták, illetve használják egyébként az operátorok világszerte a 2G-s hálózatok kivezetését megelőzően is.

Hazánkban a 2G-s hálózatok országos kivezetése szakmai álláspont alapján nemigen várható 2030 előtt, bár a Magyar Telekom technikailag már lekapcsolta saját 2G-s hálózati rétegét. Ebből azonban szinte semmit nem éreztek az érintett előfizetők, akiket idén nyártól a Yettel Magyarország hálózata szolgál ki.

Tovább a cikkre: hwsw.hu (Koi Tamás)