Elon Musk nagy hatású interjút adott a brit The Economistnak, ahol arról beszélt, hogy a mesterséges intelligencia néhány éven belül felülmúlhatja az embert, a humanoid robotok pedig a munkakörök egyre nagyobb részét átvehetik és jóval költséghatékonyabban elláthatják. Az emberek kevesebbet dolgoznak majd, végül pedig opcionálissá válhat a munka. A pénz klasszikus értelemben vett jelentősége csökkenhet, miközben a gazdaság a korábban elképzelhetetlen bőség felé halad.
A következő öt-tíz évben a mesterséges intelligencia olyan fejlettségi szintet érhet el, amellyel az ember már nem tud versenyezni. A következő lépést a humanoid robotok jelentik: ha ezekből elegendő áll rendelkezésre, akkor a fizikai munka korlátai is megszűnhetnek, mondta Elon Musk az interjúban.
Hozzátette, hogy ha a robotok képesek bármilyen munkát elvégezni, az embernek többé nem kell dolgoznia ahhoz, hogy megéljen. A munka választható tevékenységgé válhat, a termelési kapacitás pedig olyan mértékben növekedhet, hogy a pénz is elveszítheti a mai értelemben vett jelentőségét.
De az amerikai milliárdos komoly veszélyeket is lát. Mivel az AI fejlődését már nem lehet megállítani, arra kell törekedni, hogy a vezető fejlesztők együtt teszteljék a rendszereket, és időben felismerjék a veszélyeket. Az amerikai és kínai fejlesztők együttműködését is fontosnak tartja.
A poszt-szűkösség kora
Musk jövőképe jól illeszkedik az úgynevezett poszt-szűkösség elméletéhez, amelynek elemei: a magas szintű automatizáció (a robotika és a mesterséges intelligencia átveszi a munkák nagy részét); a bőséggazdaság (az erőforrások korlátozottsága megszűnik a hatékony termelési eljárásoknak köszönhetően); valamint a pénz és a munka átalakulása (az alapvető szükségletek biztosításával a munka nem kényszer, hanem önmegvalósítás lesz).
Murray Bookchin amerikai anarchista teoretikus az 1971-es Post-Scarcity Anarchism című művében fektette le a koncepció alapjait, összekötve az ökológiát a technológiai bőséggel. Bookchin szerint a modern technológia és automatizáció képes felszámolni az anyagi szűkösséget, ezáltal lehetőséget teremt a hierarchiák és a kapitalizmus lebontására egy környezettudatos, szabad és közvetlen demokratikus társadalomban.
Aaron Bastani Fully Automated Luxury Communism c. művében pedig a mai technológiai robbanás fényében gondolja újra a szűkösség felszámolásának lehetőségeit. Szerinte a mesterséges intelligencia, az automatizáció és a zöldenergia rohamos fejlődése lehetővé teszi a kapitalizmus meghaladását egy olyan technológiai kommunizmus irányába, ahol a bőség révén mindenkinek ingyenesen jár az egészségügy, az oktatás, a tiszta energia és a lakhatás.
Míg Murray Bookchin anarchista, Aaron Bastani pedig baloldali/kommunista alapokról közelíti meg a bőséget, addig Peter Diamandis az üzleti élet és a vállalkozói szféra felől teszi ugyanezt, így már azért könnyebben tud az elmélethez Musk is kapcsolódni. Sőt, a két utóbbi személyiség szakmai és baráti kapcsolatban állnak egymással már évtizedek óta.
Diamandis elmondása szerint közvetlenül azután ismerte meg Muskot, hogy az eladta a PayPal-t, és éppen azon gondolkodott, hogy rakétákkal és tiszta energiával szeretne foglalkozni. Diamandis korai befektető volt a SpaceX-ben, így anyagilag és eszmeileg is támogatta Musk űrkutatási vízióit a kezdetektől fogva. Musk pedig Diamandis szervezetének eddigi legnagyobb projektjét, a 100 millió dolláros XPRIZE Carbon Removal versenyt finanszírozta, amely a légköri szén-dioxid kivonását célozza.
Diamandis Abundance: The Future Is Better Than You Think című sikerkönyvében azt állítja: a technológiák – az AI, a robotika, a megújuló energia és a biotechnológia – nem csak új termékeket hoznak létre, hanem fokozatosan felszámolhatják a gazdaság számos területén meglévő szűkösséget. Egyre több olyan dolog válhat olcsóvá és tömegesen hozzáférhetővé, amely korábban drága vagy ritka volt. A digitalizáció ezt már megmutatta az információ és a számítási kapacitás területén, míg a robotika ugyanezt a fizikai világban is véghez viheti.
Ha a gépek egyre több munkát képesek elvégezni, akkor a termelés már kevésbé függ az emberi munka mennyiségétől. A kínálat növekedése és a költségek csökkenése pedig tartós áresést eredményezhet. A gazdaság egyes területein így a hiány kezelése helyett éppen a bőség elosztása válhat a fő problémává. Ez azonban új kérdést vet fel: ha a termeléshez egyre kevesebb ember kell, miből lesz jövedelmük azoknak, akiknek a munkájára nincs szükségünk? Itt értékelődnek fel az olyan megoldások, mint az alapjövedelem vagy más, munkától független jövedelmi rendszerek.
Ellenfelek
Ennek az utópisztikus jövőképnek azonban elszánt ellenfelei vannak. Az ökológiai közgazdaságtan és a nem-növekedés (Degrowth) mozgalom vezető képviselői, mint Jason Hickel és Jeroen van den Bergh arra mutatnak rá, hogy a végtelen bőség ígérete szembe megy a fizika és a Föld teherbíró képességének határaival. Persze Musk éppen ezért is akar kolóniát a Marson, hogy az emberiség bolygóközi civilizációvá váljon.
Hickel szerint nem önmagában a gazdasági növekedést kell nézni, hanem a gazdaság anyag- és energiafelhasználását, vagyis az ökológiai terhelést. Az AI és a robotika működtetéséhez szükséges energia, víz és ritkaföldfémek iránti kereslet ugyanis jelentősen növekedhet, vagyis a fejlődés bizonyos területeken új szűkösségeket hozhat létre. Egyébként ezért is tervezik az orbitális adatközpontokat, ahol napenergiával működtetnék az AI-számítási kapacitásokhoz szükséges energiát.
A kritika másik fő csapásiránya nem a fizikai korlátokat, hanem a társadalmi hatalmi struktúrákat félti. Nobel-díjas közgazdászok, például Daron Acemoglu, és olyan gondolkodók, mint Yanis Varoufakisarra figyelmeztetnek: még ha az intelligencia és a gyártási kapacitás egyre olcsóbbá válik is, az infrastruktúra tulajdonjoga továbbra is meghatározza, ki részesedik az új technológia előnyeiből.
Ha ugyanis az AI-rendszereket, az adatokat, a számítási kapacitást, a robotokat és a termelési infrastruktúrát néhány technológiai óriásvállalat birtokolja, akkor a technológiai bőség nem feltétlenül jelent társadalmi egyenlőséget. Könnyen kialakulhat egy olyan gazdasági rendszer, amelyben a termeléshez már nincs szükség sok emberre, de a termelési eszközök tulajdonjoga továbbra is rendkívül koncentrált.
A Big Tech infrastruktúrája, algoritmusai és digitális platformjai olyan hatalmi pozíciót teremtenek, amelyben az új technológiai elit rendkívüli gazdasági és politikai befolyásra tehet szert. Nem véletlenül az Európai Unió is szigorúan szabályozza a technológiai óriásvállalatok működését és az adatbiztonságot, hiszen az úgynevezett kapuőrök (például Google, Meta vagy Microsoft) valójában már most uralják a fél világot.
Mi az élet értelme?
Azonban ennél még egy fontosabb kérdés is felmerül: ha nincs szükség a munkára, akkor miért dolgozzunk? Ha nem kell dolgoznunk, mi adja majd az élet értelmét? Vagyis a legnagyobb paradoxon az, hogy miközben a robotika és a mesterséges intelligencia átvállalja a terheket, megfoszthatja az embert attól a környezettől, amely évezredek óta a mindennapjai gerincét adta. A munka ugyanis nem csupán a megélhetés eszköze, hanem a napi ritmus, a társadalmi státusz, a közösségi kapcsolatok és a személyes identitás egyik fontos forrása is. Ha nem kell többet dolgozni azért, hogy megéljünk, akkor az emberi élet értelme új dimenzióba kerül.
John Maynard Keynes már 1930-ban felvetette, hogy mi történik majd az emberrel, ha a technológiai fejlődés megszabadítja a társadalmat a gazdasági szükségszerűség nagy részétől, és az embereknek rengeteg szabadidejük lesz. A kérdés ma új aktualitást kap: vajon valóban boldogabbá tesz-e bennünket, ha nem kell dolgoznunk? Az emberek túl sokáig arra voltak kiképezve, hogy dolgozzanak és karriert építsenek, ezért nehéz lehet megtanulniuk, hogyan éljenek munka nélkül.
A jövőkutatók és társadalomtudósok szerint ebben a munka utáni érában az emberiség figyelme a hatékonyság hajszolásáról a tevékenységek belső élvezetére és az emberi kapcsolatokra tolódhat át. A sport, a művészet, a filozófia és a tudományos kíváncsiság nem haszonelvű célokat szolgálhat, hanem önmagáért való örömforrássá válhat. Azonban a probléma a szellemi kapacitáshiányok és különbözőségek, illetve a kulturális sajátosságok miatt csak fokozódhat, slendrián módon fogalmazva: vannak olyan kultúrák, amelyek nem különösebben preferálják a demokráciát, náluk az anarchia egyenlő lehet az erőszak káoszával.
Ráadásul az identitás és a hasznosság érzésének elvesztése tág teret nyithat a mentális fásultság és a céltalanság előtt. Ennek elkerülésére a társadalom jelentős része várhatóan mesterségesen generált kihívásokba, virtuális valóságokba menekülhet, ami torzítja magát az embert.
Vagyis a poszt-szűkösségi kor igazi próbája nem feltétlenül a fizikai javak megtermelése lesz, hanem a valódi kérdés az: az emberiség képes-e olyan új kultúrát kialakítani, amelyben az élet értelmét már nem a munka és a gazdasági hasznosság, hanem a személyes kiteljesedés, a közösség és az emberi kapcsolatok minősége adja. Vagyis mit kezdünk majd a végtelen szabadsággal?
Tovább a cikkre: economx.hu (Farkas Tibor)
