Két hét helyett három nap alatt megvan, ráadásul elég csak emberi nyelven kérni az AI-tól

Hogyan lesz a főnök vágyából új funkció a céges rendszerben? A mesterséges intelligencia most jutott el oda, hogy megváltoztassa az erre a kérdésre adott hagyományos választ. Az Amazon Web Services (AWS) Kiro néven indított szolgáltatásának ígérete úgy szól: ha valaki képes precízen elmondani, hogy milyen fejlesztést szeretne a cégénél, az megkaphatja az AI-tól. Feltéve, ha engedi azt figyelni és tanulni.

Az üzleti döntéshozókban megfogalmazódott igényeknek hagyományosan sok szereplőn kell átmenniük, mire működő megoldás lesz belőlük. Ha egy cég szeretné, hogy webshopja egy új fizetési módot is elfogadjon, vagy egyszerűen csak azt, hogy a negyedik termék kosárba kerülése után figyelmeztesse rá a vásárlót, hogy öt termék rendelésénél már ingyenes a házhoz szállítás, akkor ezekről először dönteni kell, majd a precíz kidolgozásba bevonni a megfelelő részlegeket, utána rábízni a projektmenedzserekre, hogy fogalmazzák meg úgy a részfeladatokat, hogy abból a fejlesztők értsék, mit kell tenniük. Hetek, hónapok mehetnek el, a pénzről már nem is beszélve.

Itt jön képbe az AWS mesterséges intelligenciával segített programozást támogató fejlesztői környezete. A vállalat szerint a többféle AI-modellel dolgozó Kiro felhasználójának elég természetes (angol) nyelven körülírnia, milyen funkcióval szeretné frissíteni alkalmazását, ezután a Kiro AI-ügynökei elvégzik a fejlesztés beépítéséhez szükséges kódírást és a kapcsolódó feladatokat.

Az ilyesmi egy ideje már nem a jövő. A Gartner piackutató becslése szerint az új vállalti alkalmazásoknak kétharmada low-code vagy no-code megoldásokkal készül. Azaz szinte vagy teljesen manuális programozás nélkül. Az ilyesmit segítő platformok grafikus felületén csak „össze kell legózni” a szoftvert, így laikusok, illetve az üzleti világban például menedzserek minimális programozási tudás mellett képesek lehetnek kisebb-nagyobb alkalmazásokat, funkciókat létrehozni. Az AWS Kiro az évek óta népszerű platformoknál annyival tud többet, hogy erre a bizonyos legózásra sincsen szükség, elég emberi nyelven beírni a részletes elképzelést arról, milyen irányba is szeretné továbbfejleszteni a szoftvert az ember.

A Kiro esetében a munkát már AI-ügynökök végzik el. Ezek a mindennapokban használt chatbotokkal szemben olyan digitális segítő, melyek nemcsak megválaszolnak egy kérdést, hanem akár komplex feladatokat is képesek végrehajtani. Előbb megértik a felhasználó célját, megtervezik az annak eléréséhez szükséges lépéseket, majd a rendelkezésére álló adatforrásokat figyelembe véve, akár többféle eszközt bevonva megcsinál mindent.

Tovább a cikkre: hvg.hu (Balogh Csaba)