Erőből lenyomta a Yettel Magyarországot a mobilpiacon a One Magyarország, mely a Vodafone Magyarországból jogutódlással átalakulva integrálta a Digi majd a Netfone-előfizetőket is.
A magyar távközlési piacot, azon belül is leginkább a mobilszegmenst jellemző konszolidációs folyamatok azoknak a szereplőknek kedveztek, melyek a lehető legjobban képesek diverzifikálni portfóliójukat – vagy éppen jelentős akvizíciós stratégiát folytatnak. A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság friss mobilpiaci statisztikái szerint a Yettel Magyarország már egyértelműen a piac harmadik, legkisebb szereplője szinten minden alszegmensben.
Nem volt ez mindig így, az előző évtizedben a Yettel – akkor még Telenor néven – abból a helyzeti előnyből tudott jórészt a Vodafone előtt maradni, hogy a Telekommal együtt évekkel korábban, már a GSM-korszak elején megjelent a piacon.
Az akkor még brit tulajdonú operátornak jelentős erőfeszítéseibe került az ebből adódó hátrány ledolgozása, a piaci részarány növekedésének pedig a UPC Magyarország felvásárlása adta az első lendületet, majd tavaly az utolsó lökést a Digi ügyfelek végleges integrálása, illetve a Netfone bekebelezése (mely tavaly decemberben került a 4iG Csoporthoz, és egyelőre önálló márkaként létezik).

A fenti folyamatoknak köszönhetően míg tartósan a Yettel Magyarországhoz tartozik 2024 második felétől a hanghívást forgalmazó előfizetések negyede, addig a One Magyarország 28%-ra tudta növelni részesedését, míg a Netfone valamivel 100 ezret meghaladó előfizetője ugyanahhoz a cégcsoporthoz tartozik. A Telekom mindeközben három éve stabilan 46%-on tartja magát ugyanebben a szegmensben.

Az internetet forgalmazó előfizetések száma alapján számított piaci részesedések esetében már jóval korábban, 2023 második felében helyet cserélt a Yettel és a One (akkor még Vodafone), a két cég pedig mostanra 5 százalékponton kívülre került egymástól – miközben a Telekom ebben a szegmensben is sziklaszilárdan tartja az első helyet.
A Yettel egyedül a nem lakossági nagyképernyős mobilelőfizetések résszegmenségen tudja elverni a mezőnyt méghozzá elég jelentős előnnyel, a lakossági prepaid szegmensben már kevésbé meghatározó ez az előny, a lakossági postpaid-nél pedig évek óta a One (és jogelődje) a második legnagyobb piaci szereplő.
A részben arab, részben cseh tulajdonban lévő Yettel számára ebben a helyzetben kézenfekvő lépésnek tűnik, hogy nagykereksedelmi modellben próbálkozik vezetékes szolgáltatások értékesítésével is, mely a mobil- és vezetékes szolgáltatásokat együtt tartalmazó csomagok növekvő népszerűsége miatt az ügyfélmegtartás egyik stratégiai pillére lehet az eddig kizárólag mobilszolgáltatásban utazó telkó számára.
Ehhez a nagykereskedelmi szolgáltatáshoz a vállalat a 4iG Csoporthoz tartozó 2Connect infrastruktúracéget választotta, az együttműködés alapján érkező első termékek az év második felében érkezhetnek meg a Yettel porftfóliójába.
Tovább a cikkre: hwsw.hu (Koi Tamás)